Esküvői fotós stílusok

Nagy fába vágtuk a fejszénk, amikor kitaláltuk, hogy blogot írunk az esküvőfotózási stílusokról. Összeszedtük nektek az
aktuális trendeket annak reményében, hogy segíteni fog benneteket a fotóskeresésben a Nagy Napra!

Ez a téma két részből fog állni, amit külön bejegyzésben olvashattok el. Az első a fotózási stílus, a második a [fénykép feldolgozási stílusa], egyikből azonban nem feltétlenül következik egyenesen a másik.

Milyen esküvői fotós stílusok léteznek?

A ma élő trendeket legegyszerűbben talán egy vonalon lehet bemutatni, aminek az egyik végén az “dokumentarista”
fotósok állnak, a másik végén pedig a “fine art” fotósok (ez a két véglet nem jelenti azt, hogy ne lenne átjárás a két stílus
között).

 

Dokumentarista stílus

A dokumentarista vagy más néven fotózsurnaliszta fotósoknak a legfontosabb jelmondata: “Mi az esküvőn csak megfigyelők vagyunk, és semmibe nem szólunk bele!“.

Ha egy dokumentarista esküvőfotós mellett döntötök, akkor számítsatok rá, hogy minden, ami akár egy készülődő szobában található tárgy (akár a tegnapi levetett ruha), az az esküvő napjához tartozik és értéke van. Ha a fotós úgy gondolja, így akár szerepelhet is a képeken (természetesen nem arról van szó, hogy ne törekedne a fotós a szép képek elkészítésére, csak számítsunk rá, hogy bármi visszaköszönhet egy fotón). A valóságot fogják tükrözni a képek és mindemellett a fotós azon fog igyekezni, hogy láthatatlan legyen és az esküvő napjának a hangulatát úgy adja át, mintha nem is lenne nála fényképezőgép. Pont emiatt nem kell erőltetetten mosolyogni, vagy esetleg pózolni a fotós kérésére. Az esküvő vidámsága, önfeledtsége tökéletesen meg fog mutatkozni ezeken a fotókon, minden apró részletével. Ezt szó szerint kell érteni, ugyanis ha az egyik vendég, vagy Ti magatok önfeledten nevetnek, az nem feltétlenül a legelőnyösebb mimika egy fotó esztétikai szempontjából. A fotókon viszont ezek a pillanatok is vissza fognak köszönni, mert ezek az igazán valódi érzések. Ezeket vadássza a fotós, mert ilyenkor önmagatok lehettek és lekerül rólatok a szociális állarc, amit mindenki folyamatosan hord, pláne ha tudatában van annak, hogy fotózzák.

A retusálás nem a valóságot tükrözi, így a legtöbb dokumentarista esküvőfotós igyekszik azt minimálisan alkalmazni. Azt ajánlom, hogy ha a dokumentarista fotós mellett döntötök, akkor legyen egy reális önképetek magatokról, hiszen a képek nem fognak hazudni, a nyers igazságot fogjátok látni. Cserébe egy csepp megjátszás sem lesz a fotókon, minden érzelem valódi, minden pillanat meg lesz megörökítve.

 Fine Art stílus

A másik vége az egyenesnek a fine art stílusú fotósok, akiknek a jelmondata: “Egy fotón legyen minden tökéletes!“.

Ezen nincs is sok magyarázni való, hiszen a jelmondat mindent elmond. Ezek a fotósok nem bíznak semmit a véletlenre (maximum az időjárást nem tudják befolyásolni). Az esküvőtök napján készült képek már akkor elkészülnek, mikor még el sem kattintotta a gépet a fotós, mert minden el van tervezve. A fotósok elpakolnak a készülődés helyszínén, megkeresik a legszebb fényeket, legszebb kompozíciót. A nevetés is gyakran megtervezett, de a fotón mégis őszinte és csodálatos. Ha a képeken azt szeretnétek, hogy tökéletesek legyetek, akkor nem is kérdés, hogy melyik stílust kell választanotok. Ezek a képek nem csak színkorrekciót kapnak, hanem retusálást is. A tökéletes képek által később az emlékeitek is tovább szépülnek és tökéletessé válik a Nagy Nap minden pillanata. Ehhez a stílushoz tartoznak a kreatívfotók is, aminek a helyszínét gondosan választjátok ki a fotóssal. A kreatív fotózás a cseresznye a torta habjának a tetején; ezek a képek bármelyik divatmagazinban megállnák a helyüket.

Ezután a két határozott tábor után nem szabad elfelejteni, hogy a vonal két végpontja között tudunk még végtelen számú pontot kijelölni, ami jelen esetben azt jelenti, hogy szerencsére a stílusok keverednek – mindenki megtalálhatja magának a megfelelőt. Attól függetlenül, hogy ha valaki fotózsurnalisztának vallja magát van, hogy beleszól az eseményekbe és a kép kedvéért néha egy-egy dolgot beállít és ugyan így a fine art stílust képviselő fotósok is hajlandók néha elengedni az irányítást és elkapott pillanatokra vadászni.
Mi is azt valljuk, hogy nem feltétlen jók mindig a végletek. Jók az elkapott, őszinte pillanatok, de van, hogy kis irányítás és tervezés is kell az esküvőre, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény.

Olvass tovább!

Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.